Azt mondani egy alkalomról, hogy ez igazán különleges volt,
egyrészt kicsit laposnak tűnhet, másrészt talán nem is a legtalálóbb jellemzés,
hiszen eddig melyik találkozónk nem volt az? – merül fel azonnal a kérdés.
Mindemellett a mostani szombat valóban más volt, mint az eddigiek - nem csak
az alacsony létszám miatt, és nem is pusztán azért, mert az eddigi
találkozóktól eltérően ezúttal a földön ültünk.
Az előző találkozók elsősorban a mozgásos tevékenységek köré
épültek, így sokat beszélgettünk a testbeszédről, az érintésről, az egymásra hangolódásról
– mindenféle interakcióról, már amennyire időnk engedte. Most sem tértünk le
egészen erről az ösvényről, csak most épp elértünk egy újabb pontra – egy olyan
helyre, ahol kényelmesen elfészkelődhetünk a földön, majd elővesszük a papírt,
tollat, ceruzát, hadd beszéljenek a rajzok. Is.
Beszéljenek arról, hogy hogyan vélekedünk magunkról, a saját
identitásunkról, azokról az elemekről, melyek identitásunkat képzik. Vajon
hogyan tekintenek ránk mások, és miért pont azt látják rajtunk, bennünk, amit?
Az idő pedig most is csak szaladt, ahogy azt már megszoktuk,
pedig még épp hogy csak elkezdtük megszokni azt a különleges érzést, ami nem
csak a kényelmes lelassultságból adódott, hanem abból is, hogy ezúttal valamivel
mélyebbre is ereszkedtünk, mint korábban, és ez nem véletlen: elengedhetetlen
ahhoz, hogy képesek legyünk feltárni a kincseket ott a mélyben.
Hiszen ott vannak.
Mindenkiben. Higgyétek el. :)
(...valamint azt is, hogy folytatása következik! :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése