A Főnök szemén keresztül (avagy a Vezér előlép)

 Arra a megállapításra kellett jutnom, hogy a bejegyzéseimet jövőben célszerű lesz rögvest megírnom. Ahogy telnek a napok, a friss élmények eltompulnak és szürke, összemosódott emlékképekké alakulnak. Pedig az elmúlt két alkalommal annyi színes és izgalmas dolog történt. A csapat egyre inkább összekovácsolódik a játékok során.

Két alkalommal ezelőtt például érdekes volt számomra az a gyakorlat, mikor a srácoknak papírra kellett vetniük a számukra fontos emberi értékeket, és közösen kellett azt sorba rendezniük. Jó volt figyelni, hogy ki az, aki aktív, véleményvezér, ki passzív, ki az, aki próbál odafigyelni a többiekre, koordinálni, moderálni a kommunikációt, ki az, aki végül alárendelni magát a „többség” akaratának, még ha nem is ért vele egyet.

Meglepődtem – igaz, kellemesen - mikor egy szünetről visszasétálva azt tapasztaltam, hogy a frissen vásárolt 2.1-es hangrendszerből, számomra ismeretlen popzenére táncol az egész „fair play” társulat. Sok volt a humor és a nevetés, szóval a vezér szemével nézve, megnyugvással tölt el, amit az utóbbi pár alkalommal láttam, eddig úgy néz ki jól csináltuk, amit csináltunk.

A sminkmester és áldozata

A tenyérbemászó zsurnaliszta

És jött a LARP, avagy az élő szerepjáték, mint bemelegítés a darabra. Sokat foglalkoztunk vele a stábbal, igaz az irodában jó hangulatban teltek el az órák, még kialakultak a két rivális család - az O’Harák és a Haraldok - karakterei, és a futurisztikusan feudális apokaliptikus világ. Az eredménnyel mindenki elégedett volt, úgy gondolom, hogy a hamarosan újrainduló DALLAS forgatókönyvírói is megirigyelhetnék az alkotást.
A megvalósítás során kicsit megcsúsztunk az idővel (mint az egyébként is lenni szokott), és Melinda mestersminkjeinek elkészítése még Tirza által megtámogatva is időbe telt. A képek persze magukért beszélnek, mindez cseppet sem volt hiábavaló. A jelmezeseken végignézve, a sötét folyosón úgy éreztem, mintha egy cyberpunk animébe csöppentem volna. Mikor minden készen állt, mindenki tudta, mi a dolga, és még „utolsó kollégánk” is megérkezett, kezdetét vette a játék.
Bevallom, nagyon izgultam, mert most először próbáltam ki magam én is ilyen programon, játékmesterként. Mindenesetre sok dolgom nem akadt. Az O’Hara családban inkább szóháború folyt, az erőszakos megoldáshoz senki nem folyamodott. Legalábbis addig nem, még meg nem jelent a másik házból Dator, a lelketlen robot, akit a harcos kedvű Paula fektetett két vállra. Sokkal nehezebb dolga is lehetett volna, de alighanem valamilyen rendszerhiba miatt androidunk átadta kardját, ami tekintélyes hatalmat kölcsönzött számára. Kisvártatva a Harald ház tagjainak sikerült maszkot szerezni az egyik tenyérbemászó Namóriai újságírótól, és átkelhettek a mérges gázokkal teli folyosón. Előbb a Harald ház szolgálatában álló lány Nuraj, majd az úrnő Rika Feya érkezett, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen az O’Harákkal. E közben a házak vezetőjéhez levél érkezett a Császártól, aki közölte, ha nem állítanak közös követet fél órán belül, mind meghalnak. Ezt követően olyan káosz alakult ki – miközben a teljes Harald família megjelent az O’Haráknál - ami leginkább egy dél-amerikai szappanoperához volt hasonlatos.
Végül a családok nem tudtak megegyezni, így halálra ítélték magukat, de legalább csaptak egy közös világvége bulit, majd a császár csatahajói porig bombáztak mindent, „deadly end”.

U.I.: Ja igen, és a salátán még dolgozom, meglátom mit tehetek.  

A nem éppen vidám végkifejlet :)

the boss (Gergő)