Új fejezet! (júlus 22.) - Csenge és Bíborka tollából

Ma egy új fejezetet nyitottunk a P.O.V. történelmében, ugyanis elkezdtük a felkészülést. A szokásos nyitókör megtörtént, majd egy imprós játék következett volna, de egy fiatal se vállalta a kockázatot, még Elemér lelkesítő szavai ellenére sem. Tehát, tovább léptünk a mai program 3. pontjára, vagyis a csoportvezetők felvázolták a mai nap történéseit .Ezután egy bulizós szünet következett. Melyből annyi hallatszott, hogy: HEY I JUST MET YOU, AND THIS IS CRAZY BUT HERE'S MY NUMBER, SO CALL ME. MAYBE???  Elég vicces volt, a sok furcsálló szempár között táncolni, de végül is mit veszthettünk?.. (Mellesleg a többi szünetben az összes tag beállt) Ezek után egy olyan gyakorlat vette kezdetét, melyben 2 ember tárgyakat alakított. Az egyik egy asztal (Barna) a másik pedig egy lámpa (Bibi) volt. Majd még plusz 3 szereplő, az anyuka (Ági), a fia (Tibi), és a briliánsán kitalált szerepét alakító koporsó/Zombi/alkoholista apuka (Elemér bácsi). A történet eredetileg arról szólt, hogy a fiú vacsora közben közli az anyjával, hogy nem kevesebb, mint 8 tantárgyból bukott. Azonban időközben, kiderült néhány meglepő, fordulat. Például a lámpa beszélt, az asztalnak feje volt, és az alkoholista apukának a megrögzött szokásai, vagyis a lámpa fel/le kapcsolgatása, és az ijesztő (furcsa) hangok kiadása. A játék lényegére jelenleg még nem derült fény.-Újabb táncolós bulizgatós szünet. Immár nem csak a lányok magukban, hanem a csoport többi tagja is részt vett. Szünet után, egy rendhagyó feladat következett, melyben egy posztmodern szobrot (vagyis a ventilátort) kellett további tárgyakkal/eszközökkel díszíteni. Érdekes és egyben vicces lett a végeredmény, melynek hátára az volt írva hogy: I'm sexy and i know it.  De a feladat nem maradt ennyiben. Miután ezt megcsináltuk, a vicces kedvükben lévő egyesület tagok azt találták ki, hogy körbe csavarják a fiatalok fejét színes krepp papírokkal. Néhány fiatal kivételével, fel sem állhattak a földről, és fél méternél távolabb nem kerülhettek egymástól. Így kellett eljutniuk a csoportszobától a 4. tanácsteremig. És ha mindez nem lenne elég még akadályokat is helyeztek az útjainkba. De a csapatot nagyszerűen összekovácsolta, és közös munkára késztette. Hamar összehangolódtunk. Még egy táncos szünet, rágcsákkal és üdítőkkel - És végül, de nem utolsó sorban a társulat nevét találtuk ki, melynek végül, "fair play" lett a neve. Nagyon érdekes  és vicces alkalmat tudhatunk magunk mögött.  Utolsó záró mondatként hagy említsem meg, hogy: "Úgy ennék egy salátát!"

Személyes szerkezet (avagy a szerző vall és hátralép)

Július vége van, ezt állapítottam meg ma délelőtt egy égdörgéssel és vízözönnel dúsított hajnalt követően, és kávézás után azt is ki tudtam számolni az ujjamon, hogy valamivel több, mint két hónapja kezdődött a Point of View. Nahát, mondtam magamnak.

Szóval ezen egy kicsit elcsodálkoztam, majd valamivel később megnyitottam egy szép és új dokumentumot, tudniillik a valamivel több mint két hónapból az elmúlt egy szinte menthetetlenül kicsúszott a kezeim közül, a blog pedig lassan újabb álomba merül, és nekem nem csak ebből a belassultságból kell felvernem az oldalt, hanem elő is kell készítenem a terepet azok számára, akik a továbbiak során gondjaikba veszik. Igen, ez a következő állomás – a szerző, ha nem is búcsúzik, kicsit hátralép, hogy teret engedjen más mesélőknek, vagy más nézőpontoknak, ha úgy tetszik. Végtére is erről szól a történet, nem?

Én sem akartam háttérbe szorítani a magam szubjektivitását a beszámolók írása során, nem is követelte meg tőlem senki, alapvetően minél személyesebb hangvételű blogot szerettünk volna a programnak, és azt is bevallom, hogy nekem ez jóval vonzóbb, mint remekbe szabott és gazdaságos mondatokkal átfogó, ám mégis száraz beszámolókat írni arról, hogy milyen marha jók vagyunk. Természetesen ennek a hangnak is megvan a maga fontos helye, tudom. Ám  ha arra gondolok, hogy időm jó részét jelenleg én is egy olyan közegben töltöm, ahol hajlamosak az embereket többnyire javíthatatlan szoftvereknek tekinteni, és hogy mennyi személytelenséget követelnek meg tőlem vagy tőled vagy bárkitől egy átlagos élet átlagos napja során, akkor úgy érzem, hogy igen, legyen igen is minél nagyobb tere a személyes hangnak.

Miért olyan fontos ez a számomra? Nem titkolom, hogy nem mindig vagyok elégedett sem a világgal, sem a benne élő társadalommal (ha maximálisan az volnék, lehet, hogy soha nem is találkozunk), különösen, amikor úgy látom, hogy túl sok benne az idegenség, a közöny, a kegyetlenség.  Ezt azonban nem tudom megváltoztathatatlannak tekinteni, és úgy gondolom, hogy ha az emberek félelmeiket leküzdve hajlandóak volnának egy picivel közelebb lépdelni egymáshoz (emlékeztek az első alkalom idevágó gyakorlatára, ugye?), valamint hagyni, hogy lássák őket, azzal valamelyest lehetne javítani azon, amiről rezignáltabb pillanatainkban mind gondoltuk már, hogy véglegesen elromlott. Ezért jó, ha beszéltek róla, ha elmondjátok valahogy. Akárhogy. Leírjátok, eléneklitek, szétkentek egy foltnyi temperát a papíron, eljátsszátok a hattyú halálát vagy a diadalmas hőst a színpadon. Az a tiétek, a ti hangotok. Mint ahogy ez a mostani az enyém.

Az elmúlt két hónap egyik legkedvesebb élménye az volt a számomra, amikor váratlanul összeálltatok egy csoportképpé, ami abban a pillanatban magától értetődő aktussá is vált, elég volt csak rátok nézni – néztelek is titeket, és amint leeresztettem a gépet a szemem elől, arra gondoltam, hogy bárcsak ilyenek maradnátok mindig. Nyitottak, jóhiszeműek, és ha nem is félelem nélküliek, sokkal bátrabbak és bizakodóbbak annál, amivé idővel (és nem is olyan sok idővel) válik az ember. Ebben persze én sem hiszek maradéktalanul - mármint hogy az emberek felnőve egytől egyig bizalmatlan és unalmas alakokká válnának – azt azonban elárulom, hogy nem egy és nem is két érett felnőttet tudnék elzavarni valamilyen Point of View-ra, hadd tanuljanak. Én is sokat tanultam.

És tanulnék is tovább – egyébként is ilyenkor érdemes elhallgatni, amikor már kiömlengtem magam. :) Ezért is szeretnénk, ha a továbbiakban ti is gondoskodnátok a blogról, és elmesélnétek, hogy ti hogyan éreztétek magatokat, ti mit gondoltok az egyes alkalmakról, a programról, a csoportról, a darabról. Bizony. Személyesen ti!  

Részemről: enchantée. :)

A