Nyári távollétem után elérkezett
az első szombat délelőtt, amikor visszatértem a csapatba. Általában szeretek
végigsétálni Budapestnek azon a részein, ahol korábban hosszú ideig nem jártam,
így a kormányzati negyed reggeli hangulata viszonylag gyorsan feledtette a
nyugati aluljáró első sokkját. Miután udvariasan leszereltem egy idős urat, aki
mindenáron arról próbált meggyőzni, hogy nekem tudnom kell, merre van a 106-os
busz megállója, mivel ő azt keresi, meg is érkeztem a bázisra. Már a nyitókör
előtt kaptam néhány infót Nóritól: megvan a forgatókönyv a főbb jelenetekkel,
legfontosabb szerepemben egy kismamát alakítok majd és amúgy soha ne
reggelizzek a Mekiben, főleg ne egy óra alvás után, mert gyanúsan kerek a tükörtojás
és garantált a hányinger. Az első élménybeszámolók is tartogattak azért
újdonságokat; Tibi: „..És képzeljétek az új metróval jöttünk!”, erre én:
„Nahát, már van négyes metró???”, Elemér: „Azért ilyen régen még nem mentél el…”
Ezután megtudhattuk, hogy a darab előkészületeivel kapcsolatos nehézségek a
szervezőket is megviselik: Gergőt azért, mert a határidő problémák kiváltotta indulatkitörései
során újabban csak a Sweet Home 3D-vel tudja magát kontrollálni – hatszor
egymás után virtuálisan átrendezi az irodában található két íróasztalt és három
széket –, a többieket meg leginkább azért, mert addig is, amíg betölt a program,
két oldalról kell Gergőt lefogni.
A továbbiakban a forgatókönyvet
közös ötletelés után részben átdolgoztuk: kerestük a kapcsolódási pontokat a
szereplők között és kibontottuk az egyes jeleneteket, gondolkoztunk a
videó-blokkokon, a jelmezeken és a fényeken. A főbb „üzenet” már megvan, a
szövegek is alakulnak! A legjobbkor érkezett meg Sanyi, hogy velünk
hallgathassa a szomszédban zajló „kisebb építkezési munkálatoktól” váratlanul
aktivizálódó és abszolút hatástalaníthatatlan tűzjelző mintegy 30-40 perces
intermezzóját, ám ezt követően sikerült megosztania velünk színházas élményeit,
mint például „Igen, elkezdtük próbálni Az
óra, amikor semmit nem tudtunk egymásról-t, de aztán a rendező azt
tanácsolta, hogy inkább üljünk ki a Blahára, és csak figyeljük az embereket… végül
is érdekes volt, mondjuk három-négy óra alatt csak ott ültünk, például jött egy
pasas vállán egy kajakkal, azon azért kicsit meglepődtem.” A lényeg egyébként
pedig annyi, hogy mindig tudnunk kell, mit akarunk, kitől és miért. Meg persze
a motiváció. A következő alkalommal folytatjuk: Tibi beutazza Budapestet, Ági
egy oszloppal találkozik, Gábor feláll, Csenge pedig teherbe esik. Ha minden
jól megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése